Előző este alig tudtam elaludni,hiszen ez a nap volt az amiért jöttünk igazából. Alig vártam,hogy ismét láthassam mayát. Nem mondhatnám,hogy reggel kipattantam az ágyból,de elég korán felkeltem,hogy legyen időm elkészülni. Előző este befontuk a hajam,hogy szép hullámos legyen ^^ Íme a végeredmény:
Mivel szeretek korán kiérni a koncertekre(főleg,ha LM.C-ről van szó) ezért gondoltam délre jó lesz,ha kimegyünk,úgyis helyre szóló jegyem van,se előrébb,se hátrébb nemtudok kerülni,de azért még is láthatom/hallhatom a történéseket. A vezető nélküli Yurikamome Line-al mentünk,ami azt hiszem az egyik kedvencem lett. Először kicsit ijesztő volt,hogy nem ül ott elől senki,de aztán meglehetett szokni.:D
Ahová mentünk(elvolt állítva a dátum:"D):
Az óriás kerék mellett volt a Zepp Tokyo. A szívem kalimpált mikor leszálltunk a megfelelő megállónál. Egyből a hátsó bejárathoz vettük az irányt,hátha látom őket. De sajnos az a két(!!) rajongó aki rajtam kvűl még ott volt,azt mondta,hogy mayáék már 10kor bementek. Kicsit szomorú lettem,hogy egyszer vagyok itt,és akkor is lecsúszok egy apró lehetőségről ,hogy láthassam,de hát ez van. Itt akadt egy kis probléma,mert Yosi fel akart vidítani és kicsit túlpörgött és minden embert megkérdezett,hogy maya hol fog kijönni. :"D Na mondom de jó,csak egy kicsit éget le. xDD De komolyan,bárki kijött,és már ment is oda hozzá xD Ha így folytatta volna,szerintem mire kezdődik a beengedés kitiltják. :"D Főleg mikor az összes ajtót elkezdte feszegetni...xDD Úristen,inkább ugorjunk is xDDD
Szépen sorban mindenről képet csináltam. :)) A hátsó bejárat:
Az autó amivel jöttek (vagyis inkább amivel a cuccaik jöttek):
És végül előről:
Ki volt írva,hogy háromkor nyit ki a ...hogy mondják ezt? Szóval ahol lehet fancuccokat venni,és mivel csak 1 körül járt az idő ,és szétfagytunk felültünk az óriáskerékre,aminek fűtött kabinjai voltak. *-* Kicsit féltem,de mikor egyre feljebb mentünk rájöttem,hogy nincs miért. Gyönyörű volt a kilátás,és nagyon élveztem. Bár stresszeltem egy kicsit az esti koncert miatt,de egyébként tényleg jó volt:
Ezután a közeli kajáldába mentünk ,de nem mondanám,hogy jó volt. Sültkrumpli husival,de... Végülis nem volt baj,mert egy falat alig ment le a torkomon. Végül vissza a Zepp Tokyohoz,és már elég sokan áltak ott. De még mindig nem rengetegen. OwO :
Kb. 20 perc múlva kinyitották a shoppot,és még 20 perc volt amg sorra kerültem. Egy ilyen kulcstartó féle nyuszit (amilyen maya oldalán is szokott lógni,csak kisebb),egy táskát,és egy LM.C LIVE TOUR 2013-as sálat vettem. És volt még ilyen kis zsákbamacska is,úgyhogy abból is vettünk. *-*
Nagyon örültem a dolgoknak utána meg is nézegettem mindent egyesével. :D A zsákbamacskában egy mayás hűtőmágnes volt és egy matrica. :3 Yosi vett egy ilyen photobook-ot, néztem is ,hogy minek. Aztán átlapozta és rájött,hogy neki ez nem kell,majd nekem adta. Hát jó. (megjegyzem,átszámolva 9000forintot ért. :O) Úgyhogy örülés volt. ^^ Ezután bementünk melegedni a szemben lévő autószalonba:
Mikor kimentünk megláttam három kis kosárkát,amibe ajándékot lehetett küldeni nekik:
Ez nagyon jó ötletnek tűnt,kár hogy erről nem tudtam előbb,hogy lesz ilyen lehetőség,mert akkor készültem volna. Úgy voltam vele,hogy úgysem tudom neki sehogy eljuttatni. Viszont erős volt a vágy,hogy írjak neki legalább pár mondatot,de se papír,se ceruza nem volt nálam. Amíg ott álltunk odajött egy német lány(az első európai akit láttam a koncertnél) és megkérdezte van-e jegyünk,mert neki lebetegedett a barátja és nála van a jegye. Mondtuk,hogy igen,de aztán elkezdtünk beszélgetni,mert mondtam neki,hogy voltam Berlinben,ő meg mondta,hogy volt Bp-n ,mikor LM.C volt,és egyből emlékeztünk egymásra. :D Megkérdeztem,hogy tud-e adni egy lapot,mert nem tudtam,hogy lehet nekik küldeni ajándékot és mindenképp szeretnék írni valamit mayának. És adott egy nagyon aranyos képeslapot. *w* Úgyhogy futás vissza a kocsiszalonba,és gyorsan lefordított nekem Yosi pár mondatot. :3 Szépen beleraktam maya rózsaszín kosárájába,és várakoztunk kapunyitásig,egy fővel bővülve,Bekivel,a német lánnyal. :)) Yosi próbálta eladni a jegyét,de nem jártak sikerrel. Hamar elérkezett a kapunyitás,bár a többiek szétfagytak,én nem éreztem annyira a hideget. Bennem volt a tudat,hogy hol is vagyok,és hogy miért... <3
Én áltam legelől a sorban,és mikor mehettünk ÉN léptem be elsőnek. Valamiért ez boldogsággal töltött el. Hiába,ha a 20. sorba szólt a jegyem. TwT Először nagyon távolinak tűnt,de pont úgy volt,jogy 1-19ig egy szint,aztán a 20-nál 20 centivel feljebb volt a padló,így tökéletesen ráláttam a színpadra(meg a színpadról is tökéletesen láthattak,haha. :P) Egyébként a bejáratnál 500 yenet kötelező volt fizetni,és adtak érte egy kis bilétát amivel lehet innivalót venni. 1 órát kellett még várni. Beki végül mellénk került,mert Yosival elcserélte a jegyet,mivel eredetileg még hátrébb ült volna. A koncert kezdetéig zenét nyomattak,és eszembejutott,hogy egyszer írta Aiji twitteren,hogy a zenét mindig ők választják a koncertek előtt. xD Azért előkerültek érdekes darabok is. (pl. Jenifer Lopez) Anya kiment cigizni,mikor visszajött,kihívott ,hogy mutasson valamit. Nagy meglepetésemre CD-t akart nekem venni,és megkérdezte melyiket akarom. O.O A választás a Double Dragonra esett,mert a többi elég drága volt. De szerintem nagyon jól jártam,mert kaptam hozzá képet,posztert,és egy pici naptárt is. ^^ Yosi megvette a Best the LM.C-s és a hozzá járó képeket nekem adta,aminek örülteeeem. Mikor visszatértünk a helyünkre még egy fotóra volt idő:
A koncert hirtelen kezdődött,még nagyba dumáltam mikor megszólalt az intro. A gyomrom a torkomban volt,a szívem majd ki ugrott. Megint ott álltak előttem... T_T Az első szám...Húha. Azt hiszem a Let me Crazy!!volt. Az első dolog amit megfigyeltem,hogy a hangosítás az eddigi legjobb. Végre nem csak a zenét,hanem az Ő hangját is hallottam. Előjött az érzés,hogy nem sokára ez is csak egy emlék lesz,de próbáltam nem koncentrálni rá. A díszlet gyönyörű volt, majdnem minden számnál változtatták a hátteret. De nem ilyen képernyő volt,hanem rendes díszletek. Az egyik számnál maya akkorát ugrott,hogy szépen el is esett,de ez nem meglepő,mert vagy elejti a mikrofont,vagy megbotlik egy kábelben,de minden koncerten történik vele valami.xD Sajnos nem tudom részletesen leírni,hoy melyik számnál mit éreztem,mert lehetetlen emlékezni egy 2 órás koncerten midnegyikre. Egyébként megpróbálom leírni mik voltak: Let me crazy, Baby talk,Game of life,Goak on soul ,Space wannabiez, Oh my Juliet, 88, Ghost heart, marble-s, Z-man, Nanimo hajimaranakatta ichinichi no owari ni, the Love Song,My girl ( <333) ,Crazy a go go,We are LM.C,azt hiszem a My boy is de nem vagyok benne biztos.. hát nagyjából ezek maradtak meg,de a felét lehagytam.
Azt a pillanatot emelném ki,mikor a Nanimo.. és a marble-s volt egymás után. Úgy éreztem,hogy megszűnik körülöttem a világ. Tényleg,igazán hallhattam a hangját,és... ott voltam Tokyoban,csak is MIATTA.. valamint a marble-s-t hallhattam végre élőben,mert eddig még nem sikerült. Ezekben a percekben úgy éreztem mintha csak ő és én léteznénk,és senki más. Ezekért a pillanatokért tényleg megéri élni..
Nem sokkal ezek után beszélgetett maya a közönséggel(egyébként többször is) és következett amire egyáltalán nem számtottam... MY GIRL! Azóta szeretném élőben hallani,amióta kiadták ezt a számot. Alig hittem el,és nagyon boldog voltam. Végig énekeltem,szerintem egy könnycsepp is kicsordult. Az utolsó szám természetesen a Rock the LM.C volt. Maya levette a kis kabátkáját,vagy mit,és ő is csak egy DD pólóban volt,mint Aiji. Néha kivillantotta a pociját,a Rock the LM.Cnél pedig feltűrte a póló ujját és befeszített. O_O és izmos is volt! xD Még gyorsan bemutatta a tagokat,beszélt valamit japánul,majd nagy integetések és pengetődobálások után lementek. Azt hittem lesz még ráadás,de nem, csak a Be strong Be pop-ot játszották be,és folyamatosan derültek ki a japán turné dátumok nyárra. Hát,jó nekik. :(( Vége volt. Gyorsan mentünk hátra a kijárathoz. Mikor kiléptünk szórólapokat nyomtak mindenki kezébe,a nyári turné dátumaival. Amit megfigyeltem rajta az az ,hogy egy helyszínen két koncert is lesz. Egy Strong side elnevezésű az egyiknap,másik nap pedig Pop side. TwT Azért ha jönnek Európába itt is csinálhatnának egy ilyet.xD Duplakoncert *-* Ezután kezdődött a hideg rész.xD 3 órát álltunk és vártunk arra,hogy még utoljára láthassam azon a napon. Az első egy órában semmi nem történt, Beki meg Yosi németül számoltak xD aztán japánul,aztán elmondtam én is magyarul,amiből Beki csak annyit értett hogy: HAT HAT HAT HAT xDD Meg Yosi fordított nekünk mondatokat,ha esetleg úgy adódna. xD A második órában már pakolgattak le a színpadról,és pont belehetett látni. Valószínűleg valami VIP lehetett ott,mert láttam mayát. Egy darabig még ott álltak,aztán eltűnt mindenki ,és ő is. Yosi elment meleg limonádéért az egyik automatába,de én nem ivásra hanem kéz és arcmelegítésre használtam,aztán beraktam a ruhám alá. xDDD Egy másik ajtó is kinyílt,erre elsuhant az ajtó előtt maya. :c <3 de csak pár pillanat volt,úgyhogy folytatódott tovább a várakozás.Egyébként rajtunk kvül kb 5-6,max 10 japán lány állt ott. Mikor már tényleg mindent bepakoltak egyre türelmetlenebb voltam. Egyszer csak Murayama Jun sétált el előttem. O.o Mire felfogtam már vissza is sétált,és elment. xD Gyors történések. Aztán felállítottak pár korlátot a biztonságiak,és mindenkinek odakellett állni. Aztán előrántottak egy ilyen világítós botot ami úgy nézett ki mint egy játéklézerkard és azzal őriztek.xDD Közben kitolták maya és Aiji kabátját,és táskáját ilyen gurulós cuccon és berakták a kocsiba. Még gyorsan átnéztem volna a japán mondatokat,mikor jöttek,és Aijiról pont lemaradtam,de már be is szállt a kocsiba. Aztán jött maya,intett egyet és ennyi. Ő is beszállt (másik autóba) és mentek is el..Azthittem legalább egy kézfogásra odajön,vagy nem tudom. Kicsit szomorú voltam.. Elment az autó és indulhattunk a szállásra. Megint az az üresség,és a tehetetlenség. Annyira elérhetetlennek tűntek. Mindenesetre örülök,hogy ismét láthattam,és nagyon bízom benne,hogy hamarosan újra fogom...